2012. április 26., csütörtök

Olyan julis...

A megrendelésekkel mindig gondban vagyok. Főleg akkor, persze, amikor nem egy régebbi modellemet kell újra elkészítenem, hanem kapok pár irányelvet, s a nekem kell kitalálnom, hogy mi legyen belőle.

Ehhez az acháthoz (amit amúgy én válaszottam, éppen a kihívást jelentő alakja miatt) annyi instrukciót kaptam, hogy a nyakék vízszintes irányultságú legyen, ehhez legyen "valami" a kő mellett kétoldalt, és drótminta díszítse magát a követ is. Rézdrótból készüljön, és bőrszál tartsa. 

Rajzban szinte azonnal megszületett az ötlet, az elkészítés nehezebb volt, de büszke vagyok pár apró megoldásra. Azt mondták rá, hogy olyan "julis", és én tökéletesen eégedett vagyok ezzel a jellemzéssel :-) Ismét sokat kínlódtam a fotózáskor, hogy érzékeltetni tudjam a kő textúráját, amint átsejlik rajta a fény. Végül a kedvenc fotómon (lent a második) olyan drámai fényviszonyok kerekedtek, amelyeket puskával a fejemnél sem tudnék ismét előhívni :-)

A megrendelő végül úgy nyilatkozott, hogy ez nem az ő világa. Annyira büszke vagyok erre a darabra, hogy lehet, hogy megtartom magamnak, de akkor mindenképpen lánc készül hozzá. Úgy tűnik, mégis jó hatással vannak rám a megrendelések :-D




4 megjegyzés:

  1. Szia!

    Régóta olvaslak. Érdeklődnék, hogy lehet-e Magyarországról rendelni tőled ékszert? esetlek érdekel-e barter? Tűzzománcolok névtáblát, házszámot...
    Köszönöm,
    Gabi

    VálaszTörlés
  2. nagyon szuper lett! ez mar haute couture, nagyon divatos:))

    VálaszTörlés
  3. Gabi, eddig még nem érkezett rendelésem Magyarországról. Elvileg nincs akadálya, viszont sok plusz költséget jelentene számodra a külföldre szállítás és fizetés (ha szeretnéd, pontosan utánaérdeklődhetek a postán). A barterrel az a gond, hogy a tűzzománcot ugyan nagyon szeretem, de sem házam, sem lakásom (albérletből albérletbe), így nem lenne, mit kezdenem vele...

    VálaszTörlés
  4. Réka, köszönöm az elismerést. Nekem is tetszik, egyetlen baja az, hogy még nem találtam meg, hogy hogyan, mivel lehetne viselni, így egyelőre dísztárgyként funkcionál :-D

    VálaszTörlés